Pár héttel Rick Spielman elengedése után a Vikings vezetősége döntött és kinevezte új általános igazgatóját, akire a jövőben bízzák a csapatépítést.
Jó pár jelölt volt, köztük pár igazán megkérdőjelezhető, de volt ígéretes is, végül a Cleveland Browns volt footballműveletekért felelős alelnökét, Kwesi Adofo-Mensah-t nevezték ki, hogy a jövőben a csapat ügyeit irányítsa.
Bizony nem egyszerű ez a név, de hívjuk csak Kwesi-nek, akinek előzetesen 4 év bizalmat szavaztak a Wilf testvérek.
Adofo-Mensah volt az egyik finalista a GM posztra a Vikings csapatánál, mellette még Ryan Poles volt az aki a vezetőség tetszését legjobban elnyerte, de Poles még Kwesi bejelentése előtt megállapodott a csoportriválisunkkal, a Chicago Bears-el, így Poles a szeles városban lesz GM.
Szerintem nem jártunk rosszul KAM-el, korrekt embernek tűnik.
A kinevezés utáni sajtótájékoztatón Mark Wilf, aki a Vikings tulajdonosa és elnöke elmondta, hogy már az első pillanatban látták Kwesi-n, hogy nagyon erős vezetői képességgel, sokrétű és erős footballismerettel rendelkezik. Látták benne a lehetőséget, ahogy felvázolta a hosszú távú sikerről alkotott elképzeléseit, az átfogó, mindenre kiterjedő, alapos kutatásokba megnyilvánuló információgyűjtési módszerét és a merész döntéshozatali képességét.
Több újságíró is felvetette, hogy nem ugyanabból a közegből érkezik, mint egy hagyományos GM, hiszen Kwesi gyakran más megközelítéseket alkalmaz.
A frissen kinevezett GM úgy válaszolt, hogy sok dolog történik a Wall Street-en, ez az NFL-ben is megtörténik. A vászon ugyan más, de a művészet maga ugyanaz.
Az érkezése mellett leginkább az új vezetőedző és leginkább annak személye érdekelte a sajtót, erről is esett pár szó.
Wilf és Adofo-Mensah is elmondta, hogy pontosan tudják mire van szükségük, mire van szüksége a csapatnak. Egy vezetőre, egy kollektíven gondolkodik és kiválóan fogja össze a csapatot. Elmondták, hogy már Kwesi is részese lesz annak a testületnek, aki a vezetőedzőt ki fogja választani, természetesen a tulajdonosokkal és a szervezet többi fontos tagjával.
Adofo-Mensah elmondta, hogy amint kinevezik az új vezetőedzőt, közösen fognak azon dolgozni, hogy egy nyerő kultúrát építsenek fel itt Minnesota-ban.
Úgy zárta a mondandóját, hogy ismerik a célt: tartós és sikeres csapatot kell építeni ezeknek a nagyszerű szurkolóknak. Hozzátette “A mi dolgunk az, hogy csoportgyőzelmeket arassunk, rájátszásba kerüljünk és bajnokságot nyerjünk”
Adofo-Mensah tehát megkezdte a munkát csapatunknál, reméljük, hogy a Vikings újra a magasságokba tör és meghatározó, sőt elsöprő csapata lesz a jövő NFL-ének.